A fülzúgás vagy tinnitus egy olyan tünet, amelyre a mai napig nincs egyértelmű magyarázat. Egyfolytában jelen van az érintett életében, zavarva ezzel a mindennapokat. A fülzúgás főként akkor zavaró, ha az érintett pihenni, aludni szeretne és a körülötte lévő zajok is elcsendesednek.
A fülzúgásra nincs még 100%-ban mindenkinél hatásos gyógymód, azonban a neurofeedback a fülzúgáson is nagy mértékben képes javítani, néhány esetben teljesen elmulasztani.
Több kliensünk számolt már be pozitív javulásról ez ügyben. Közülük legtöbben más egészségügyi kihívással vagy épp teljesítményfokozás céljából érkeztek hozzánk és a fülzúgást, mint tünetet meg sem említették, hiszen „eddig sem segített rajta semmi”. Több kliensünknél hosszú évek óta zavaró jelenség volt, ami néhányuknál már a neurofeedback tréning elején javulni kezdett. Volt, aki később döbbent rá, hogy teljesen elmúlt a fülzúgása és szinte észre sem vette, nem tudja mikortól csak örül, hogy végre nem gyötri az évek alatt „megszokott” zúgás.
A neurofeedbacknek számos jótékony mellékhatása is tapasztalható. Klienseink konkrét problémával jelentkeznek, és gyakran más területeken érzik először a pozitív változást.




