MYNEURO 2.0 – Az arculatváltás

Már jó ideje éreztem, hogy amit képviselek, azt nem fejezi ki az arculatom.
Végre vettem a legmélyebb lélegzetet, hogy átalakítsam az értékeimnek, filozófiámnak, szakmai utamnak megfelelően. Már alig vártam, hogy megmutathassam.
Célom, hogy tükrözze mindazt, amivel foglalkozom. Mostanra kikristályosodott bennem, mit is csinálok és annak mi a mindent megváltoztató hatása.
Ez egyben egy belső utazás is volt számomra. Életem leghosszabb belső utazása.
Kertész Nikoletta vagyok, okleveles gépészmérnök, közgazdász szakmérnök, német műszaki szakfordító.
A mentális teljesítményfokozás módszertanának szenvedélyes kutatója.
A funkcionális táplálkozás híve, kutatója és megszállottja.
Autizmus tapasztalati szakértő.
A Myneuro módszertan kidolgozója.
A Myneuro Mentális Teljesítményfokozó Központ alapító tulajdonosa.
3 gyermek édesanyja.
Özvegy.

3-ból 2 gyermekem értelmileg sérült.
22 éves fiam, Dávid súlyos értelmi sérült. Egyik 10 éves iker fiam Nimród középsúlyos értelmi sérült nem beszélő autista. Ikertestvére Hunor pedig értelmileg ép, tehetséges, eleven kis gézengúz.
Az elmúlt 20 évemben folytatott utamra legjellemzőbb szavak a kitartás, erő, akarat, bátorság.
Eszembe jutott sok-sok szülővel, ismerősökkel való beszélgetés, ahol szinte mindenki ugyanazokat a szavakat és ugyanazokat a jelzőket, kifejezéseket mondta rám. A saját szavaimban is sok ismétlődő motívum volt.
Ez által realizálódott bennem, hogy az a szimbólum, ami legjobban jellemző rám, ugyanazokkal a fő tulajdonságokkal rendelkezik, mint én.
Erő, kitartás, bátorság, akarat, gondoskodás, szuverenitás.
Nincs lehetetlen, csak megoldás van.
A lehetetlen küldetések újszerű megoldása.
Újrakezdés akárhányszor.
Ez az oroszlán.

Mit képvisel a MYNEURO?
Az én mentális és fizikai teljesítményem legjavát.
A te mentális és fizikai teljesítményed legjavát.
A gyermeked mentális és fizikai teljesítményének legjavát.
Az én 22 év alatt felépített mentális és fizikai teljesítményem legjavát, amellyel te és a gyermekeid a mentális és fizikai teljesítményetek legjavát éritek el.
Ez a MYNEURO generációkon átívelő hatása.

Ma ezt megtanulva, alkalmazva a gyermeked viszi tovább. És az utánunk jövő generációk viszik tovább, ezáltal egészséges, kiteljesedett generációk nőnek fel.
Ezen téma iránti lelkesedésemet, szeretetemet, sőt megszállottságomat szimbolizálja az oroszlán fejének szív formája.
Rájöttem, hogy mindaz, amivel a kezdetektől foglalkozom, és amelyben kollégáimmal és szakmai közösségem szakértőivel együtt rendkívül eredményesek vagyunk, 4 területet jelöl.

  1. Autizmus Mentorálás
  2. ADHD Mentorálás
  3. Mentális Teljesítmény Mentorálás
  4. Képzés – Akadémia – Neurofeedback Trénerképzés

A Myneuro Mentoring Programok mind felnőttek, mind gyermekek számára magukban foglalják a módszertanomat a táplálkozástól, a táplálékkiegészítésen, a tehermentesítésen át, az alkalmazható hatékony tréningekig, terápiákig. Mindezt személyre szabottan.

Autizmus Mentoring, amely a 22 év autista és értelmileg sérült gyermekek fejlesztésével eltöltött szülői és szakértői tapasztalataimat foglalja magában, mely alapján személyre szabott tanácsot adok a tünetek csökkenésének és a harmonikus élet elérésének az érdekében.

Myneuro ADHD Mentoring, amely a hatványozottan növekvő számú figyelemzavaros gyermekek számára kifejlesztett hatékony, családi és iskolai környezetbe is jól illeszthető fejlesztő program a szociális beilleszkedés, a szituációknak megfelelő viselkedés, az egyéni tehetség fejlesztése és kifejezése érdekében.

Myneuro Mentális Teljesítmény Mentoring, amely magában foglalja a mentális nehézségektől a mentális csúcsteljesítményig az óvodától-iskolától a sporton át a vezetői teljesítményig a mentális teljesítmény fokozás teljes spektrumát: tanulási, koncentrációs, memória nehézségek, alvászavarok, szorongás-pánik-depresszió tünetcsoport, stresszkezelés, kiégés, motivációvesztés, sportverseny, nyelvvizsga, felvételi, vezetői készségek, mint döntéshozatal, kreativitás, asszociatív gondolkodás, teherbírás, reakcióidő csökkenés.

Myneuro Akadémia – Neurofeedback Trénerképzés és Autizmus Mentoring Szülői Edukációs Programok
Mindezen célok eléréséhez szükséges az oroszlán bátorsága, kitartása, akarata, ereje, az újrakezdés képessége.
A MYNEURO misszió alapján ebben nyújtok támogatást a hozzám fordulóknak, akik életük harmóniájának megélésére vágynak.

Fogadjátok szeretettel a MYNEURO új arculatát!

Oszd meg ismerőseiddel!

Facebook
LinkedIn

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj a legfrissebb hírekről, tartalmakról.

Foglalj időpontot a Myneuro Központ Praxisaiba!

Kategóriák

Népszerű tartalmak